Utolsó napok szeretett Angliában

Előreláthatólag ezen kívül még két bejegyzés következik, utána befejezem a blogom. 

Múlt hétvégén bátyám meglátogatott, és ez jó lehetőség volt nekem is, hogy még utoljára bejárjam a környéket. Sajnos sok helyre nem jutottam el az itt eltöltött 1 évem alatt, de összességében mindent láttam, amit szerettem volna. Persze Walesbe szerettem volna még ellátogatni, Oxford, York, Bath is a tervek között volna, de idő és pénz hiányában nem jött össze. Úgy is visszalátogatok még, szóval nem bánkódom.

Bátyám csütörtökön érkezett, így arra a napra nem is terveztünk semmi különöset. Bementünk Lymm-be, körbesétáltuk a tavat, ebédeltünk, majd elmentünk a lányokért a suliba. Mondtam host-szüleimnek, hogy dolgozni fogok, mert amúgy is itthon maradunk és lent leszünk, így nekik nem kell foglalkozniuk a lányokkal délután. Amikor visszaértünk a reptérről, egy hatalmas M&S-es doboz várt minket az ajtóban. Host-apám kérdezte, hogy rendeltem-e valamit, mert ő nem, mondtam, hogy én sem. Nézegettük a dobozt, majd felfedeztük, hogy mikroszkópnyi méretű betűkkel rá van nyomtatva a nevem a szállítólevélre. Gyorsan kibontottam és egy csokor virág volt benne! Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi ez, kitől, hogy kerül ide, teljesen meg voltam lepve, össze voltam zavarodva, hogy ez most micsoda. Aztán találtunk egy levelet a dobozban, gyorsan feltéptem, és kiderült, hogy a vőlegényem lepett meg ennyire! :) Persze nyilván ez volt az első gondolatom nekem is, csak aztán gyorsan el is vetettem, mert mégis hogyan tudta volna ezt elintézni, ráadásul így, hogy pont Nőnapra ideérjen! 

Pénteken bementünk Manchesterbe, körbemutogattam mindent, egy kis shopping, majd este pub.

Szombaton szokásos Chester, városnézés, mókusetetéssel egybekötve, majd Liverpool és újra pub.

Liverpool, Albert Dock. Még utoljára.

Vasárnap pedig eljött a nagy nap, Manchester United -  West Bromwich Albion meccsre mentünk az Old Trafford Stadionba! Host-anyukám cége minden idényre12 helyet lefoglal magának. Ebből megkaptunk 4 bérletet (bátyám, Edina és én, így egy helyet fenntarthattunk a cuccainknak).  Már 2 órával előbb odamentünk, hogy körbenézzünk, meg hogy tudjunk fotókat készíteni. A metrótól kb. 10 percet kell gyalogolni a stadionig egy kisebb úton, ami már akkor le volt zárva, és végig volt árusokkal. Körbesétáltunk, csináltunk képeket, bámészkodtunk, egyre gyűlt a tömeg, majd megnyitották a kapukat. Átmotoztak mindenkit,  italt lehetett bevinni, viszont a műanyag üdítős dobozokról le kellett venni a kupakot és otthagyni a biztonságiaknál. Amikor bementünk, még szinte üres volt a lelátó, ettünk hot-dogot, persze mint mindig, engem kiszedtek a biztonsági emberek, mivel a kapunál rossz szalagot kaptam a táskámra, mert a múlt heti meccsre vonatkozott. Így elvezettek, kérdeztek pár dolgot, majd megkaptam az érvényes szalagot. Bár még soha nem voltam meccsen, a biztonsági emberekkel sincsenek rossz tapasztalataim, csak annyi, hogy nagy darabok és mindig morcosak, itt azonban poénkodtak, totál jó fejek voltak, mondták, hogy a táskámban található csokiért cserébe odaadják az érvényes szalagot. :)  

Amikor nagyban fotóztam, mert meccs előtt 1 órával kijött mindkét csapat bemelegíteni, akkor odajött hozzám az egyik biztonsági őr, és mondta, hogy menjek vele, mutat egy jobb helyet a fotózásra, és onnan közelebbről csinálhatok képeket.  De ekkor már elég sokan voltak, szóval nem is igazán értettem, hogy miért pont én, de lementem a szektor aljára és onnan fotóztam. 

A meccs iszonyú jó volt, nagyon egyedi hangulata volt, én semmihez sem tudnám hasonlítani. Amikor helyzetnél a kapu fölé lőtte a játékos a labdát, akkor 75.000 ember mondta egyszerre, hogy „úúúúúh”. Igen, az eredményjelzőre egyszer kiírták, hogy 75 ezer valahányszáz néző van jelenleg a stadionban. Ebből 90% ManUn-ed szurkoló volt. Egy szektor volt fenntartva az ellenfél szurkolótáborának, de amilyen kevesen voltak, olyan lelkesek!

Mi nyugisabb szektorban ültünk, de semmi rendbontás nem volt egyik részben sem. Gólnál mindenki felpattant, hatalmas újongás, örömködés, majd 1 percig így ment, és mintha mi sem történt volna, mindenki visszaült a helyére.
Nem tudom a magyar meccsek milyen hangulatban telnek, vagyis sokszor hallani mindenféle rendbontásról, és verekedésről, így én inkább meg szeretném őrizni az emléket, hogy mindenhol ilyen nyugodtan és biztonságosan lehet szurkolni. Szóval nem leszek nagy meccsrejáros ezután sem.

Már csak 2 napom van az indulásig, vegyes érzelmekkel vagyok tele, de erről egy majd egy másik bejegyzésben.