I have to go...

Utolsó napok szeretett Angliában

Előreláthatólag ezen kívül még két bejegyzés következik, utána befejezem a blogom. 

Múlt hétvégén bátyám meglátogatott, és ez jó lehetőség volt nekem is, hogy még utoljára bejárjam a környéket. Sajnos sok helyre nem jutottam el az itt eltöltött 1 évem alatt, de összességében mindent láttam, amit szerettem volna. Persze Walesbe szerettem volna még ellátogatni, Oxford, York, Bath is a tervek között volna, de idő és pénz hiányában nem jött össze. Úgy is visszalátogatok még, szóval nem bánkódom.

Bátyám csütörtökön érkezett, így arra a napra nem is terveztünk semmi különöset. Bementünk Lymm-be, körbesétáltuk a tavat, ebédeltünk, majd elmentünk a lányokért a suliba. Mondtam host-szüleimnek, hogy dolgozni fogok, mert amúgy is itthon maradunk és lent leszünk, így nekik nem kell foglalkozniuk a lányokkal délután. Amikor visszaértünk a reptérről, egy hatalmas M&S-es doboz várt minket az ajtóban. Host-apám kérdezte, hogy rendeltem-e valamit, mert ő nem, mondtam, hogy én sem. Nézegettük a dobozt, majd felfedeztük, hogy mikroszkópnyi méretű betűkkel rá van nyomtatva a nevem a szállítólevélre. Gyorsan kibontottam és egy csokor virág volt benne! Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi ez, kitől, hogy kerül ide, teljesen meg voltam lepve, össze voltam zavarodva, hogy ez most micsoda. Aztán találtunk egy levelet a dobozban, gyorsan feltéptem, és kiderült, hogy a vőlegényem lepett meg ennyire! :) Persze nyilván ez volt az első gondolatom nekem is, csak aztán gyorsan el is vetettem, mert mégis hogyan tudta volna ezt elintézni, ráadásul így, hogy pont Nőnapra ideérjen! 

Pénteken bementünk Manchesterbe, körbemutogattam mindent, egy kis shopping, majd este pub.

Szombaton szokásos Chester, városnézés, mókusetetéssel egybekötve, majd Liverpool és újra pub.

Liverpool, Albert Dock. Még utoljára.

Vasárnap pedig eljött a nagy nap, Manchester United -  West Bromwich Albion meccsre mentünk az Old Trafford Stadionba! Host-anyukám cége minden idényre12 helyet lefoglal magának. Ebből megkaptunk 4 bérletet (bátyám, Edina és én, így egy helyet fenntarthattunk a cuccainknak).  Már 2 órával előbb odamentünk, hogy körbenézzünk, meg hogy tudjunk fotókat készíteni. A metrótól kb. 10 percet kell gyalogolni a stadionig egy kisebb úton, ami már akkor le volt zárva, és végig volt árusokkal. Körbesétáltunk, csináltunk képeket, bámészkodtunk, egyre gyűlt a tömeg, majd megnyitották a kapukat. Átmotoztak mindenkit,  italt lehetett bevinni, viszont a műanyag üdítős dobozokról le kellett venni a kupakot és otthagyni a biztonságiaknál. Amikor bementünk, még szinte üres volt a lelátó, ettünk hot-dogot, persze mint mindig, engem kiszedtek a biztonsági emberek, mivel a kapunál rossz szalagot kaptam a táskámra, mert a múlt heti meccsre vonatkozott. Így elvezettek, kérdeztek pár dolgot, majd megkaptam az érvényes szalagot. Bár még soha nem voltam meccsen, a biztonsági emberekkel sincsenek rossz tapasztalataim, csak annyi, hogy nagy darabok és mindig morcosak, itt azonban poénkodtak, totál jó fejek voltak, mondták, hogy a táskámban található csokiért cserébe odaadják az érvényes szalagot. :)  

Amikor nagyban fotóztam, mert meccs előtt 1 órával kijött mindkét csapat bemelegíteni, akkor odajött hozzám az egyik biztonsági őr, és mondta, hogy menjek vele, mutat egy jobb helyet a fotózásra, és onnan közelebbről csinálhatok képeket.  De ekkor már elég sokan voltak, szóval nem is igazán értettem, hogy miért pont én, de lementem a szektor aljára és onnan fotóztam. 

A meccs iszonyú jó volt, nagyon egyedi hangulata volt, én semmihez sem tudnám hasonlítani. Amikor helyzetnél a kapu fölé lőtte a játékos a labdát, akkor 75.000 ember mondta egyszerre, hogy „úúúúúh”. Igen, az eredményjelzőre egyszer kiírták, hogy 75 ezer valahányszáz néző van jelenleg a stadionban. Ebből 90% ManUn-ed szurkoló volt. Egy szektor volt fenntartva az ellenfél szurkolótáborának, de amilyen kevesen voltak, olyan lelkesek!

Mi nyugisabb szektorban ültünk, de semmi rendbontás nem volt egyik részben sem. Gólnál mindenki felpattant, hatalmas újongás, örömködés, majd 1 percig így ment, és mintha mi sem történt volna, mindenki visszaült a helyére.
Nem tudom a magyar meccsek milyen hangulatban telnek, vagyis sokszor hallani mindenféle rendbontásról, és verekedésről, így én inkább meg szeretném őrizni az emléket, hogy mindenhol ilyen nyugodtan és biztonságosan lehet szurkolni. Szóval nem leszek nagy meccsrejáros ezután sem.

Már csak 2 napom van az indulásig, vegyes érzelmekkel vagyok tele, de erről egy majd egy másik bejegyzésben.

A költözés szépségei...

Jó szórakozás ez a pakolás... Először összeszeded minden cuccod, szelektálsz, hogy mi az, ami létfontosságú, majd csinálsz egy próbapakolást. Ezután rájössz, hogy még mindig rohadt sok cuccod van, ezért még egyszer átnézed őket, hátha nyersz még egy kis helyet. Ilyenkor azt gondolod, hogy a kis papírfecnik is számítanak, ezért levágod az új dolgokról az árcímkét, ami nagy flakonba van, azt áttöltöd kicsibe, közben az interneten kutakodsz csomagolási technikák után, majd miután bepakoltál újra, ráfekszel a bőröndre, és centiről centire haladva behúzod a cipzárt, attól félve, hogy mikor pattan szét. Persze ezután rájössz, hogy a fogkefetöltődet is sikeresen becsomagoltad, de ugye arra még szükség van, szóval kezdheted az egészet újra.. És amíg újrapakolsz, valahogy a cuccaid osztódni kezdenek, és megint nem férsz el a bőröndben...
Szóval így állok most. Mármint annál a fázisnál vagyok, hogy a bőröndöm tele, a cipzárt kb. 10 centire kihúzva hagytam, és oda tömködök be mindent, ami eddig kimaradt. 

A csomagküldőcég valamikor 11-15-e között fog jönni, és  elviszik a cuccaim nagy részét A maradékot pedig bátyám  bőröndjébe próbálom majd beletuszkolni, szerintem hasonló módszerrel, mint amin már túlestem egyszer. 

Skócia

3 héttel ezelőtt voltam Skóciában, de sebaj, itt a beszámoló! 

Warringtonból indult a vonatunk délelőtt, és kora délután már meg is érkeztünk Edinburghba (mint megtudtuk, a helyes kiejtés: edinbra), Skócia fővárosába. A vonatjegy sajnos elég drága volt, Ł70-ot fizettünk a retúr jegyért/fő. Jó, persze szállásra nem kellett költenünk, mivel Edina host-anyukájának a testvére (?) Edinburghban él a családjával, és megengedték, hogy a vendégszobába töltsünk 3 napot.

Vonatos kép

Amikor megérkeztünk, szerencsére nem esett az eső, de elég lehangoló, ködös, szürke idő volt. Mivel még elég sok időnk volt 6 óráig, ezért körbenéztünk (illetve körberohantunk) a központban.

Látkép az edunbrugh-i várból.

Walter Scott-emlékmű (skót költő, regényíró)

Háttérben az Arthur's Seat (Artúr széke)

Edinburgh-i vár

Stewart's Melville College - ez a 2. legdrágább suli, Ł6000-tól kezdődik 1 évre az alapoktatás, bentlakásos suli Ł16.000-tól.

Vacsira beestünk a szállásunkra, ami Edinburgh külső, családi házas övezetében volt. A család cserébe a 3 napos szállásért csak annyi kért, hogy péntek este maradjunk otthon, és babysiteljünk. Ez kimerült abban, hogy egy 11 éves kisfiúra kellett vigyázni, aki totál X-Box függő, majd lefekvés előtt sakkoztunk vele, hogy azért mégis legyen valami, amiben aktívan szerepet vállaltunk.

A második napon, szombaton, nekivágtunk a Skót Felföldnek. Egy olyan önkéntes csoporttal voltunk, akik ingyen utakat szerveznek, hogy megmutassák a turistáknak, milyen szép is Skócia. Fizetni pedig annyit kell, amennyit jónak látsz, és amennyit ért neked ez az egész napos kirándulás és idegenvezetés. Az ötlet maga nagyon népszerű, mindig teli kisbusszal indulnak, a fórumokon pedig több száz értékelést olvastam, és mindenki azt írta, hogy ez a legjobb alternatíva megismerni Skóciát, és nem az ára miatt! A mi idegenvezetőnk, Donald, hatalmas lelkesedéssel mesélt történelemről, földrajzról, és mindenféle sztorikról, ami érdekes lehet. Amikor épp nem magyarázott (headsettel a fején vezetett és úgy dumázgatott közben), akkor tipikus skót zenéket rakott be és azokat hallgattuk. Egész napos program volt, reggel 9-kor indultunk és 6-ra értünk vissza Edinburgh-be. 

Ezt az útvonalat tettük meg.

Itt jártunk: Forth Bridge, National Wallace Monument Stirlingben, Aberfoyle, Doune Castle, Loch Katrine.

Forth Bridge

National Wallace Monument. Ja, igen, végig hatalmas köd volt...

Doune Castle. Itt forgatták a Gyalog galoppot.

Loch Katrine

Szóval végig köd volt, alig lehetett látni valamit, ami jelentősen rontott a nap élvezeti értékén. Persze nyilván mindenki ragyogó, napsütéses időben szeretne Skóciában járni, azonban keveseknek adatik meg, hogy ilyen időjárásban legyen részük. Legtöbbször elég nyálkás, ködös, sötét az idő. Bár az idegenvezetőnk szerint aznap épp Edinburgh-ban volt a legmagasabb hőmérséklet egész Európát beleértve. Így boldogok voltunk a kb. 5 fokkal, és örültünk, hogy nem éppen fagyos északi szél süvít. 

Mikor visszaértünk, elmentünk még egyet pubozni, ittunk egy hot toddy-t, ami tipikus skót ital - whiskey, meleg vízzel felöntve, cukorral, és citrommal.

Vasárnap korán elköszöntünk a családtól és csomagokkal együtt megmásztuk az Arthur's Seat-et. Persze amint épp a mocsaras részen próbáltuk magunkat átküzdeni - sima, egyáltalán ne túrázásra kifejlesztett cipőben másztuk meg- összefutottunk egy magyar pasival. Szóval igen, mi mindenhol ott vagyunk.

Miután felérsz a legtetejére,mintegy jutalomként, a szenvedésekkel teli, csúszós ösvények után, lélegzetelállító körpanoráma nyílik egész Edinburgh-ra, és a tengerre. Na ez az, amit mi nem élhettünk át... Mondtam már, hogy mind a 3 napon a köd mintha követett volna minket, bárhová is mentünk? Ha még nem, akkor mondom, hogy igen, a 3. napon is alig láttunk valamit.

Délután pedig indultunk vissza Warringtonba. 

Én mindenképpen ajánlom Skócia megnézését, azonban erre 3 nap közel sem elég, és inkább javasolnék valami tavaszi/nyári időpontot, amikor nagyobb az esély a jobb időre!