Trick or treat?

(Bővebb beszámoló a hétvégén)

Tök, a Green Dragon Pub-ban

Csak egy kis dísz a nappaliban.

Az utcánkban az egyik ház.

Októberi gondolatok (halfway, suli, karácsony és egyebek)

A hónap híre, hogy 20-án volt fél éve, hogy a szigetországba érkeztem! Mindig kérdezgetik a host-szüleim, hogy mégis milyen érzés? Hosszúnak látom az elmúlt 6 hónapot vagy rövidnek? Mit fogok érezni 6 hónap múlva? Örülök majd vagy szomorú leszek? Mi lesz, ha visszamegyek? Hogy fogom érezni magam otthon? Visszavágyom majd? Hát ezek jó kérdések, nem is tudok rá válaszolni, hiszen ezt már korábban is írtam, hogy teljes kettőség van bennem. Eltelt 6 hónap. Hátravan még 6 hónap. Az biztos, hogy nem érzem, hogy már fél éve itt vagyok. Teljesen olyan, mintha 2-3 hónappal ezelőtt érkeztem volna. Iszonyú gyorsan telik az idő. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy jól érzem magam, nincs semmi stressz, nagyon jó helyen vagyok, és imádom a lányaim. Meg persze a szülőkkel is jó a kapcsolatom. Tisztán emlékszem, hogy milyen volt amikor leszálltam a gépről, vártam a csomagom, teljesen meg voltam illetődve, hogy mégis mit keresek én itt, egyedül; izgultam, hogy milyenek lesznek a lányok, megszeretnek-e majd (vagy egyáltalán megszoknak-e engem?); hogyan fogom ezt végigcsinálni, kibírom-e az 1 évet, lesz-e honvágyam, stb. És lám, itt vagyok, túl a felén. Egyrészről úgy érzem, hogy hurrá, pár hónap és mehetek haza!!! másrészről pedig bennem van az érzés, hogy na ne, miért telt el ez a 6 hónap ilyen gyorsan?! Fura dolog ez az idő. Mindenesetre félek az utolsó 1-2 hónaptól, mert állítólag az a legnehezebb. Már készülődsz haza, lefoglaltad a repjegyed, megvan a következő au-pair, elkészült a lista a helyekről, amiket még mindenképpen meg akarsz nézni (először vagy utoljára), hazaküldted a csomagjaid nagy részét, próbálod előkészíteni az otthoni életed, lelkileg már félig otthon vagy és naponta számolgatod a naptárban, hogy még mennyi van hátra a hazaútig. Legalább is én így képzelem el! :) Az biztos, már most eldöntöttem, hogy nem fogok szerencsétlenkedni 3 bőrönddel hazafelé, hanem szépen egy költöztető cégre bízok mindent! Próbálok majd csak kézipoggyásszal hazamenni. Na jó, max. kézi meg egy kisbőrönd! :) A repjegyem meg már januárban le akarom foglalni. Nézegettem, és már most 30Ł-tól vannak jegyek március végére. Már le akartam foglalni ebben az évben, a karácsonyi jegyemmel együtt, de végül úgy döntöttem, hogy még korai ezt a témát felhozni. Meg akkor tuti nehezebb is, ha még látom, hogy a kis számláló oldalt 5 hónapot mutat. Jobban fog kinézni, ha csak 2-3 hónapról fog indulni! :)

A suli amúgy jól megy, de több tanulást kellene belefektetnem. Sajna vannak a csoportban olyanok, akiknek kezdő szintre kellene járniuk, de a tanár nem szól nekik, ők meg nem akarnak átmenni. Csak azt nem értem, hogy ez miért jó nekik. Én, ha érezném, hogy ez a szint túl erős nekem, akkor tuti, hogy átmennék az egy szinttel alacsonyabban lévőbe, hiszen attól még, hogy itt ülök egy olyan kurzuson, amiből semmit nem értek, nem leszek okosabb, meg ugye azt már nem is említem, hogy visszahúzom a többieket. Ezért nem mentem az Advanced csoportba, pedig mindkét tanár azt mondta, hogy nekem már ezen a kurzuson kellene részt vennem. Amúgy az angolom lassabban fejlődik, mint reméltem. Persze, ha több energiát fektetnék bele, akkor jobb lenne, de hát ez nem ilyan egyszerű… Az íráskészségem rengeteget fejlődött, amiket írni kell 1 oldalas fogalmazásokat, azokban 3-4 hiba szokott lenne, leginkább a figyelmetlenségeimből származnak, általában az elöljárószavakat egészen egyszerűen elfelejtem kirakni. Szövegértéssel sincs semmi gondom, de ez főleg az újságolvasásnak köszönhető, meg a filmeknek, a suli nem sokat javított ezen. Egyedül a beszéd megy még mindig döcögősen, de érdekes módon az is csak bizonyos helyzetekben. Képes vagyok órákat is elbeszélgetni a lányaimmal vagy más au-pair-ekkel, viszont van, amikor egy értelmes mondatot nem tudok összerakni. Ez leginkább akkor fordul elő, ha „felnőttekkel” beszélek. Van benne ilyenkor egy kis stressz, és elkezdek azon gondolkodni, hogy biztosan helyesen mondtam-e és elkezdtem újra lefordítani magamban a mondatokat, amiket mondani akarok. Ha gyerekekkel vagy más au-pairekkel beszélek, akkor soha nem fordítok, minden automatikusan jön és teljesen angolul gondolkodom. Nem tudom miért lehet, gondolom ez a megfelelési kényszer, hogy ne hibázzak. Persze rengeteget fejlődött az önbizalmam, otthon meg sem mertem szólalni angolul, kerültem minden olyan helyzetet, ahol angolul kellett beszélni, sőt, utáltam is az egészet, hogy nekem miért kell ezzel szenvednem. Most már teljesen olyan érzés, mintha magyarul beszélnék, nincs bennem semmi félelem, már csak ezt a kis gátat akarom leküzdeni, hogy MINDENKI előtt ugyan olyan szépen, folyékonyan és helyesen (úgy értem minél kevesebb hibával) tudjak beszélni.

Amúgy mindenki Halloween-lázban ég, már nekünk is van tökünk, meg van a lányoknak a jelmeze is, szóval kíváncsian várom, hogy hogyan is zajlik a Trick or treat hagyomány. Mindenképpen készítek majd fotókat, meg lesz Bonfire night november 5-én, amire engem is meghívtak, így majd arról is várható beszámoló!

Az idő egész jó, még így október végén is, én hát nem tudom, hogy miért mondják sokan, hogy óóó, az angliai időjárás szörnyű!, én egész ki vagyok vele békülve, sőt… Bár lehet, hogy most jön a neheze, ha elkezdi az ősz az esősebb arcát megmutatni. Áprilistól kezdve egyébként különösebben nem mondanám, hogy többet esett volna az eső, mint otthon. Amit igazán nehezen lehet megszokni, azaz időjárás változékonysága. Teljesen természetes, ha ragyogó napsütés van, majd jönnek az esőfelhők, hömpölyög a víz, majd egy pár perces jégeső, végül megint napsütés. Mindez 30 percen belül. Na meg persze, hogy az átlaghőmérséklet sokkal alacsonyabb. Az első hónapokban iszonyú nehéz volt, én még mindig kabátban voltam, miközben a helyiek már simán rövidnadrágban és flip-flop papucsban flangáltak. Most már az öltözködésem alapján senki nem mondja meg, hogy nem brit vagyok. Teljesen átálltam az itteni időre. Ami itt nagyon szeretek, hogy néha iszonyú sötét felhők vannak az égen és mégsem esik egy csepp eső sem! Otthon szinte biztosra tudod mondani, hogy nagy zuhé lesz, itt viszont soha nem tudhatod, hogy esni fog vagy sem. És ez ilyen apró kis öröm, mert számítasz az esőre, de végül nem ázol el! :) Persze ez fordítva is igaz, a legártatlanabb kis felhőcskéből is lehet jó nagy zivatar! 

A lányokkal minden rendben van, jól elvagyunk. Jövőhéten szünet lesz nekik, de csak hétfőn és kedden kell majd vigyáznom rájuk, mert utána felkerekedik a család és mennek mindenfelé. 

A hétvégéken mászkálok mindenfelé, leginkább a karácsonyi ajándékokat intézem, mert nem akarom az utolsó hetekre hagyni és a tömegbe harcolni az utolsó tusfürdő-testápoló szettért. Így is tele vannak már az üzletek, gondolom mindenki így vélekedik, ahogy én. A legnagyobb gond, hogy okosan kell vásárolnom, mert csak kézipoggyásszal megyek haza, így bele kell férjen minden egy táskába. Mivel egy megbízást is teljesítek, így összesen 10 személy ajándékát kell beszereznem és szállítanom! A beszerzés részhez még hozzájön a host-családom személyében + 7 fő! Ami persze nem gond, mert imádok ezzel foglalkozni, csak sajnos a poggyász-mizéria eléggé lekorlátoz ebben! Szóval kombinálok, hogy hogyan lehetne ezt a lehetetlen feladatot megoldani, mert ugye van olyan ajándékötlet, ami nagyon menő, csak hát méretre akkora, mint egy teljes kézipoggyász…!  Meg persze arról nem is írok, hogy mennyi mindent nem lehet felvinni a gépre!

Mára ennyi lenne az összefoglaló, hamarosan jelentkezem fotókkal és beszámolókkal a Halloween-ről és a Bonfire night-ról!

Chester Zoo

Mivel napok óta tombolt a kánikula (igen, már múlt időben, mert ma 20 fok van és esik), úgy gondoltam, hogy most muszáj elmennem a chesteri állatkertbe, mert szakadó esőben biztos, hogy nem tudnám élvezni. Pénteken egyébként megdőlt a száz éves melegrekord is.
Szombaton kora reggel indultam Lymm-ből, busszal elmentem Warringtonig, majd egy 25 perces vonatút után már Chesterben is voltam. Az állomás olyan 20 perc gyaloglásra van a központtól, de most már okosabb voltam, mint az előző két alkalommal, amikor itt jártam, mert megnéztem előtte a neten, hogy hogyan lehetne ezt az utat lerövidíteni és lám: 4 percenként ingyenes buszjárat közlekedik az állomás és a főutca között!
Szóval Chesterben, a katedrális mellett, megvettem a reggelimet, ami egy szendvics volt, meg egy doboz málna. A málnát meg is ettem az Állatkert bejárata előtt, mivel majdnem 1 órát álltam sorba. Szerintem aznap fél Anglia úgy gondolta, hogy állatkertbe megy, méghozzá ide! Szóval a reggeli beszerzése után átsétáltam a buszállomásra, és megkerestem a Liverpoolba menő buszt, aminek az egyik állomása a Chester Zoo. Persze a megállóba egy magyar pár beszélgetett mellettem, ők is az Állatkertbe mentek. Nem voltam beszédes hangulatomban, így nem álltam eléjük, hogy hahóó, én is magyar vagyok! 10 perc múlva már ott is álltam az Állatkert főbejárata előtt, meg még rajtam kívül kb. 300 leendő lelkes látogató is! Mindezt persze a tűző napon, egy darab felhőcske nem volt az égen, a levegő meg sem mozdult, körülöttem hisztizős kisgyerekek, a mögöttem lévő anyuka vagy háromszor rátolta a babakocsit a lábamra, de úgy voltam vele, hogy most már semmi nem tántoríthat el, akkor is bemegyek, ha fél napot kell itt állnom! Mint már említettem a fél napból szerencsére csak 1 óra lett. Hurrá. Egyébként egyedül voltam, mert úgy döntöttem, hogy az állatkert olyan hely, ahol én magam szeretném megszabni, hogy melyik állatnál mennyi időt töltök el és mennyire akarom az ismertető táblákat olvasgatni. Meg dolgoztam is diákként pár hónapot a Budapesti Állatkertbe, szóval az állatkert látogatás számomra mindig kicsit személyes élmény, nem akartam egy úgy-ahogy megismert au-pair társammal menni.
Megvettem a jegyet,  Ł14.50 volt. Igen, bevallom, hogy nem a Ł16-os támogató jegyet vettem meg, amivel hozzájárulhattam volna, hogy az oroszlánok egy fél csirkével többet kapjanak ebédre. Szóval a pénztárnál csendben kértem egy alap jegyet, szerencsére ehhez is járt egy térkép, ezért úgy döntöttem, hogy keresek egy padot, ahol elfogyaszthatom a reggelim és áttanulmányozhatom, hogy milyenen útvonalon fogok végig haladni. 

Ilyen kisvonaton lehetett körbemenni az Állatkertben. A látványba eléggé berongált a sín, mivel mindenhol ott volt.

 

Chesterben még nem haltak ki a dinoszauruszok!!!!
(na jó, csak dínó kiállítás volt...)

T-Rex is menőn volt megcsinálva, felágaskodott, majd letette az első lábait, forgatta a fejét meg nyitogatta a száját. És persze ez üvöltött a leghangosabban.

Egy kibelezett dínó.

 Kb. 4 órát töltöttem az Állatkertben, majd visszabuszoztam Chesterbe. Örömmel konstatáltam, hogy a Budapesti Állatkert sokkal szebb és több érdekesebb állat is van! És sokkal vadregényesebb is! Itt inkább a mennyiségre törekedtek, mint a minőségre. Elég kopár az egész, egyhangú, sok a beton, az igaz, hogy nagyobb a területe, de emiatt az útvonalak kissé bejárhatatlanok, sokszor eltévedtem, és voltak olyan részek, amik teljesen kiestek (volna), mert elég eldugott útvonalon voltak.

Chesterben még elvoltam 2 órát, uzsonnáztam a Katedrális parkjában, egy mókus hősiesen próbált a szendvicsemből kunyerálni, de végül nem kapott, mert nem mert közel jönni, csak 4-5 méterről szemezett velem. 

Kicsivel 6 után indultam haza, már elég fáradt voltam, hosszú volt a nap, meg kicsit elegem volt már a nagy tömegből. Chesterben is rengetegen voltak, mondjuk hazafelé, a vonaton is, de mindegy. 

Warringtonba lekéstem a buszom, vagyis nem is siettem nagyon, szóval volt még 40 percem a következő buszig. Beültem egy pub-ba, kértem egy gyömbér sört, és csak úgy nézelődtem és hallgattam a zenét. A pub kertjében 4 skót bácsika zenélt, tradicionális skót zenét játszottak, csak úgy, mert úgy tartotta kedvük. Mindenki beszélgetett mindenkivel, folyt a sör, néhányan még táncra is perdültek. A pub-oknak van egy különös hangulata. Olyan, ami itthon egy beülős helyen sehol sem található meg. Nem tudom ezt az érzést mihez lehet hasonlítani, de annyira otthonos, barátságos, meleg érzést sugároznak ezek a helyek. Főleg, ha jó idő van, akkor aztán munka után mindenki betér egy sörre, a férfiak meglazított nyakkendőbe, feltűrt ingujjal iszogatják a sört. Az ivás, pub-ba járás itt a szociális élet része, aminek a célja nem a lerészegedés, hanem az önfeledt beszélgetés és lazulás. És a 30 feletti korosztály jellemző; vagánykodós, 16 éves, fél deci sörtől berúgós fiatalokat nem látni. Otthonra is kellenének ilyen helyek, csak nem tudom, hogy mennyire lenne értékelve. A magyarok ivási kultúrája teljesen más. A wikipédián találtam is egy jó leírást: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pub  Vagy angolul még több minden olvasható: http://en.wikipedia.org/wiki/Pub Csak ha valakit kicsit jobban érdekelne. Bár ez szerintem csak engem érdekel ennyire! :) 

Nos, ez egy elég részletes beszámoló volt a tegnapi napomról. Ma meg itthon voltam, pihentem, filmet néztem, de egyébként is esett/esik az eső, nem is akartam sehova sem menni.