Hello December!

 Nos, hol is kezdjem? Mint mindig, most is elmaradtam a blogom írásával. Elég gyorsan zajlanak az események,  november is úgy eltelt, hogy észre sem vettem. Én mindig mondtam, hogy itt sokkal rövidebbek a napok, mint otthon! :) Hát az elmúlt 1 hónap úgy elsuhant, mintha 1 hét lett volna. Gyorsan megy az idő, ha mozgalmasak a napok és nincs időm gondolkodni és magamba roskadni, hogy mennyi mindenki/minden hiányzik otthonról. 

Akkor nézzünk sorba a hétvégéket. Szerintem inkább képeket rakok ki, minthogy hosszú monológot írjak unalmas dolgokról.  Az elmúlt 2 hónap hétvégéi főleg a karácsonyi ajándékvásárlásról szóltak, főleg az utolsó 4 hét telt nagyon intenzíven. De boldogan jelentem, hogy készen vagyok, meg van minden! :) És elégedett is vagyok magammal! :D Ezen héten jön is a csomagküldő szolgálat és száguld Magyarország felé a nagy doboznyi ajándékkal.  Általánosságban a szombatok városnézéssel, karácsonyi vásárral telnek, majd az estét a törzshelyünkön töltjük, ami már nem a Green Dragon Pub. De erről már írtam is, hogy mióta felújították, már nem járok oda, mert teljesen elvesztette a hangulatát. Azért írok többes számba, mert közben megismerkedtem egy magyar lánnyal, Edinával, és minden szerdán és szombaton együtt rójuk a városokat és pubokat. :) 

Akkor jöjjenek a Chesterben készült fotók! Igazából a karácsonyi vásárt akartuk megnézni, de 15-20 fabódén kívül más nem nagyon volt.  Így vettünk fél kilo mogyorót és mókusokat etettünk! :) Hamar visszajöttünk Warrington-ba, mert szokás szerint rengetegen voltak Chesterbe, és már elegünk volt a tömegből. 

Chester

Karácsonyi vásár

Itt látszik, mennyien voltak!

Ez pedig már egy teljes alakos mókus fotó! És nem zoom-oltam rá, előttem letelepedett és megette a mogyorót.

Ez pedig a szokásos mókus-etetős képem! Egyet sikerült is megsimogatnom! És nem csak hozzáértem, hanem rendesen simiztem, mint egy kutyát! :)

 

A múlt hétvégét Manchesterben töltöttük, itt már nagyon menő karácsonyi vásárokat találtunk! Volt német, francia, „általános”, és ilyen művészeti/kézműves vásár. Úúú, tudtam volna vásárolni, de rettentően drága volt minden. Persze tudom, egyedi, kézzel készült alkotások, ezek mindig drágák, de tényleg nem akartam vásárolni, így is több lett az ajándékok végösszege, mint amire eredetileg kalkuláltam.

Manchester

Ezt csak azért raktam be, hogy megmutassam, így néz ki egy átlagos szombat estém. Persze a két sört nem egyedül iszom meg! :)

Egyik karácsonyi vásár.

Ez nagyon tetszett! Érdemes ráközelíteni a képre. Nem átlagos bögrék!

Ez pedig egy naplementés fotós. Épp mentünk a villamos megállóhoz, amikor is meg kellett állnom az út közepén, hogy ezt lefotózhassam!

Ez pedig már az itteni karácsonyfa. Bizony! Múlt pénteken (az az december 2-án) már feldíszítettük és a ház is kapott fényfüzéreket.  

Ez pedig szarvas-eledel, hogy a Mikulás megálljon a ház előtt. (Éjszaka hintsd el a gyepen/Majd a Hold szikrázóan fényessé varázsolja/Mikor a Mikulás szarvasai repülnek és bejárják a vidéket/Ez fogja őket otthonodba vezetni.) És amit tartalmaz a zacskó: Elég eleség 8 kicsi rénszarvasnak és Rudolfnak. Egyébként mogyoró és zab.

Ez pedig az én emeletemről fotózva a lépcső.

Egyébként az időjáráson egészen múlthét hétvégéig nem lehetett érezni, hogy tél van. Októberben és novemberben alig esett, ha esett, az általában éjszaka volt. Hideg sem volt (olyan 10-15 fok között volt mindig), én a vékony kabátomba jártam, kb. 2 hete vettem csak fel a télit (ami csak jóindulattal nevezhető télikabátnak…), mert  november végén mégis csak fura a vékonyka tavaszi kabátba rohangálni. Egyébként a hétvégén még nagyon sokan szandálba, flip-flop papucsba és pólóba mászkáltak. De tényleg csak szombattól kezdte megmutatni az arcát a hideg ősz/tél.  Vasárnap óta megállás nélkül esik. Vagyis nem! Kisüt a nap, rá 10 percre zuhog az eső,  újabb 10 perc és jégeső, majd megint süt a nap,… szóval ilyen körforgás van már 2 napja. De most már nem is bánom, mert tényleg lassan itt a Karácsony, most már jöjjön a hideg! 

Jövőhét vasárnap, vagyis 18-án pedig HAZA!!! :)

Amúgy a host-családdommal semmi említésre méltó nem történt, még mindig ők a legjobbak, a lányok imádnak, én is imádom őket, és persze kicsit maguk alatt vannak, amiért nem maradok itt velük az ünnepekre. 

Még karácsony előtt megpróbálok jelentkezni! ;)

Halloween, Bonfire Night és Remembrance Day (fele)

Akkor jöjjön az elmaradt bejegyzés! 

Először röviden leírom, hogy miről is szól maga az ünnep, utána pedig egy beszámoló arról, hogyan is zajlott a valóságban. 

Halloween (Október 31.): A kelta hagyományok közt szerepelt a Samhain-nak nevezett ünnepnap, ami október 31-én napnyugta után kezdődött és november 1-én ért végét. Ezt az ünnepet a kelta napisten tiszteletére rendezték és egyben az újév is volt. Úgy hitték, ezen az éjszakán vándorolnak a lelkek a holtak birodalmába, és az emberek, hogy megkönnyítsék ezt a vándorlást (meg persze, mert tartottak a holtaktól), ételt,állatot áldoztak és a tűz körül táncoltak. Ezt az ünnepet vette át később a kereszténység a maga formájában.
Mindenszentek napja pedig ugyan úgy november 1., azzal a különbséggel, hogy nem számít munkaszüneti napnak és nem mennek ki az emberek a temetőbe, sőt, én nem nagyon vettem észre, hogy bármilyen módon meg lett volna említve.
Halloween éjszakáján különböző ijesztő jelmezt viselő gyerekek körbejárják a környező házakat, és Trick or treat! felkiáltással édességet kérnek a lakóktól. A felnőttek inkább házibulik keretében, pub-okban vagy más szórakozóhelyeken ünneplik a Halloween-t, de általában itt is illik jelmezben megjelenni.

Halloween Lymm-ben: A boltokban már szeptember elején megjelentek a halloween-hez szükséges hangulatfokozó elemek. Gondolok itt a jelmezekre, mű-pókhálókra, koponyákra, mindenféle ijesztő gyertyatartókra, kerámia tökökre, mű vérre, fekete-narancssárga evőeszköz készletre, pókháló mintás szalvétára, szóval minden, amit el lehet ebben a témában képzelni. A gyertyán, mécseseken, virágokon nem volt semennyi hangsúly sem.
Péntektől már mindenki ünnepi lázban égett, a bevásárlóközpontban megszámlálhatatlan beöltözött embert láttam, vagyis jobban mondva láttam Tinkerbell-t, Tele Tubbies-ból a zöld és piros űrlényeket (?), Batman-t, Darth Wader-t, a Szellemirtókat, Hófehérkét, angyalokat, ördögöket, szellemeket 20 féle változatban. És ez Warringtonban volt, ráadásul csak egy fél órára menetem be csizmát venni, ezek alapján el sem merem képzelni, hogy mi lehetett Manchesterben azon a hétvégén. És az tetszett benne, hogy mindenki komolyan vette a beöltözősdit, nem ilyen gagyi jelmezek voltak, hanem látszott, hogy sok időt foglalkoztak vele, hogy kitalálják mik is legyenek egy napig (vagy már péntektől). Vasárnap már érezni lehetett az másnapi őrület előszelét, ugyanis már befutott pár trick-or-treat-ező csapat. Hogy mi is az a Trick or treat? Az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, (Cukrot vagy csínyt!) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt”, azaz játékos fenyegetést választani, de nem jellemző. A gyerekeknek egy nagy vödörből kell kivenni az édességet, néhol csak egy darabot, néhol viszont bele lehet markolni. Jellemzően a megengedett mennyiség általában fordított arányosságban van a csoki minőséggel, de szerencsére sehol nem sikerült beszerezni a lányaimnak a klasszikus kakaós bevonó masszát, amit nálunk sok helyen csokiként árulnak.
Tehát október 30-án a kifaragott tökök már a legtöbb ház ablakában ott figyeltek. 31-én tetőzött a hangulat, miután hazajöttek a lányok a suliból, elkezdődött az arcfestés, a beöltözés és a mini-diszkó, ugyanis pár gyerek le lett passzolva hozzánk, azzal az indokkal, hogy együtt mégiscsak nagyobb buli édességet kéregetni. A vacsora is az ünnep jegyében telt, volt szemgolyó aggyal tálalva (húsgombócok kuszkusz-szal), desszertnek pedig véres agy volt fagyival (piros gyümölcskocsonya) és feket-narancssárga muffin. A vacsorát már nem tudtuk nyugodtan megenni, mert 5 percenként jelentek meg a dörömbölő, sikítozó, trick-or-treat-et kiabáló, csokikövetelő gyerekek. Mindenki igen menő jelmezben volt, még az alig totyogó kisgyerek is be volt öltöztetve boszorkánynak! Az egész környék teljesen felbolydult, mindenki kivonult az utcára és a csoportok jártak házról házra. Vacsi után az én családom is felkerekedett, hogy begyűjtse a karácsonyig elegendő édességadagot. Én otthon maradtam, lelkesen nyitogattam az ajtót, egészen a negyedik gyerekcsoportig, majd ezután lekapcsoltam a házban a lámpákat, elhúztam a függönyöket, ettem egy kis csokit a vödörből és felmentem a szobámba. Amire kitaláltam, hogy legközelebb úgy nyitok ajtót a következő gyerekcsoportnak, hogy inkább a „csínyt” választom, addigra már nem jöttek. Kár, pedig kipróbáltam volna, már csak azért is, mert kíváncsi voltam, hogy a döbbenettől mit válaszoltak volna. Mikor a család visszatért, én a Green Dragon felé vettem az irányt.

Bonfire Night (November 5.):  1605-ben ezen a napon Guy Fawkes és társai puskaporos hordókkal fel akarták robbantani az angol parlamentet, ezzel megölve I. James királyt. Az összeesküvést a király egyházpolitikájával elégedetlen katolikusok egy csoportja szervezte meg. Ezt követően az uralkodó rendeletet adott ki és november 5-ét a hálaadás napjának nyilvánította, a nép örömtüzeket és máglyákat gyújtott , hogy megünnepeljék  a király megmenekülését.  Az összesküvőket leleplezték, és miután bűnösnek találtattak, kivégezték őket.
Az örömtűz hagyománya azóta is megmaradt és kiegészült tűzijátékkal, valamint mindenféle hulladékból  elkészítenek egy Guy Fawkes-re hasonlító babát és az este csúcspontjaként a máglyára vetik.

Bonfire Night Lymm-ben:

Hivatalosan szombat volt a Bonfire Night napja, de a lányok sulija pénteken tartotta meg, gondolom azért, hogy minél többen eljöjjenek. Egész nap jó idő volt, persze estére elkezdett beborulni az ég és elég sötét felhők gyülekeztek. Végül látva a host-családom, akik télikabát, gumicsizma, sapka, sál, kesztyű felszerelésben készülődtek, én is úgy döntöttem, hogy elő a vízálló kabátommal és a téli csizmámmal. A szomszéd családdal együtt indultunk el a suli felé, ami itt van 10 perc sétára. Mi vittük a bort, ők a sört! :) A suli udvarán volt a buli, és a hangulat elég erőteljesen hasonlított a mi augusztus 20-ánkra. Hot-dog, hamburger, kolbász, virsli, sör, forralt bor, zsibvásári világítós kardok, és minden, ami nélkül nem ünnep az ünnep. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a kajákat a suli készítette, a tanár nénik árulták, és jelképes összegekért elég szép adagokat adtak. Pl. a hambi fél font volt (kb. 150 ft), és elég durván megtömték minden jóval. A világításról viszont elfelejtettek gondoskodni, így sötétben cseverésztünk, és ha elvesztetted a társaságot, akikkel jöttél, esélytelen volt megtalálnod a tömegben és a sötétben. A máglyára folyamatosan rakták a fát, meg mindenféle elhasznált bútorokat. Nem volt olyan hatalmas nagy tűz, és nagyobbra számítottam, de azért olyan 15-20 méterre felcsaptak a lángok. Persze elkezdett esni az eső, de ez senkit nem zavart, nem kezdtek el hazaindulni az emberek, mintha mindenki tudta volna, hogy bármi történik, a tűzijáték előtt nem szabad lelépni. Nem sokára elkezdődött a tűzijáték is, ekkor már elég rendesen esett, gondolom előrébb is hozták, nem akarták megvárni a zuhogó esőt. A pirotechnikus (aki gondolom a suli gondnoka lehet, csak minden évben adnak neki 20 percet, amikor reflektorfénybe kerül) elég rutintalanul csinálta, így többször azt hittük, hogy már vége van, de mindig újabb és újabb rakéták bukkantak fel, majd aztán megint néma csönd lett. De lehet, hogy csak valami hatásszünetet akart tartani, hogy hallja a tömeg ámuldozó kiáltásait. Sajnos ez  elmaradt, a klasszikus tapsolás sem volt a végén, gondolom a beázott cipőkben ácsorgás és a „vízállónak vett, de ma kiderült, hogy még sem az” kabát elvette a kedvét mindenkinek. Mivel nagyon nem akart fogyni a hűtőtáskából az ital, ezért hazafelé vettük az irányt. Én Ildivel a Green Dragon-ban folytattam az estét, amiről nem tudom, hogy írtam-e már, de fel lett újítva, és most már nem is mondom rá büszkén, hogy a törzshelyem! Lecserélték a személyzetet, mindent dizájnosra megcsináltak, kiszedték a fa gerendákat, egységessé tették a berendezést, a régi fa ajtó helyett üvegajtó van, és ami a legfelháborítóbb: az IKEÁ-ból szerezték be a lámpákat!!!
De visszatérve a Bonfire Night-ra… Ugye szombaton volt a hivatalos napja, így minden városban hasonló ünnepségeket szerveztek, mint ami a suliban volt pénteken. Már sötétben jöttem haza Warringtonból, így a 20 perces buszút alatt jól szórakoztam, mert mindenfelé tűzijátékok voltak és máglyák. A legnagyobbat a Lymm előtti városkában láttam, ott egy kisebb focipálya negyedére hatalmas farakást tettek és az lángolt! Kb. akkora volt, mintha egy családi házat gyújtottak volna fel! Még gondolkodtam is rajta, hogy vajon tényleg ekkora tüzet akartak, vagy csak kicsit elharapózott?! Rengetegen voltak az utcákon, mindenki sétálgatott, a pub-ok tömve voltak és a környék apraja-nagyja részt vett a helyi Bonfire Night-on. Szombat este 6-tól 11-ig egy percre sem volt csönd, annyi helyen volt tűzijáték és sok háznál házibulit tartottak. 

És végül egy kis versike: 

 „Remember, remember the Fifth of November
Gunpowder, treason and plot;
I know of no reason why gunpowder treason
Should ever be forgot.“

Szabadfordításban:

„Emlékezz, emlékezz, november 5-re;
Puskapor, árulás és összeesküvés.
Nem látom okát, hogy miért kellene a
Puskapor-összeesküvést elfeledni valaha.”

Remembrance Day (November 11.): 

Emlék(ezés) Napjának vagy Pipacs Napnak (Poppy Day) nevezik November 11-ét. A dátum az I. világháború végéhez köthető, ugyanis 1918-ban ezen a napon írták alá a fegyverszüneti egyezményt. Minden évben a 11. hónap 11. napján 11 órakor néma megemlékezést tartanak szerte a világban, nem csak az Egyesült Királyságban. Ezen a napon emlékeznek meg az I. és a II. világháborúban és egyéb háborúkban elesett katonákról, akik az életüket adták az országért. A piros pipacs az emblémája ennek a napnak, nagyon sokan hordják a szívük felett, mindenhol megemlékezések, koszorúzások vannak. És miért pont piros pipacs? A hosszú harcok után, a kopár csatatereken, a pipacson kívül semmi más növény nem maradt meg, csak a pipacs, körbevéve ezzel a háborúban elesettek sírhalmait. Piros színe miatt sokan úgy gondolták, hogy a hősi halottak véréből nőtt ki a virág.

(Erről nov. 11. után érkezik a beszámoló)

(A fotókat nem én készítettem.)

Gondolom ez most így elég sok és tömény bejegyzés volt, de nem tudtam/akartam rövidebben leírni. Következő bejegyzés hamarosan! 

Trick or treat?

(Bővebb beszámoló a hétvégén)

Tök, a Green Dragon Pub-ban

Csak egy kis dísz a nappaliban.

Az utcánkban az egyik ház.

Októberi gondolatok (halfway, suli, karácsony és egyebek)

A hónap híre, hogy 20-án volt fél éve, hogy a szigetországba érkeztem! Mindig kérdezgetik a host-szüleim, hogy mégis milyen érzés? Hosszúnak látom az elmúlt 6 hónapot vagy rövidnek? Mit fogok érezni 6 hónap múlva? Örülök majd vagy szomorú leszek? Mi lesz, ha visszamegyek? Hogy fogom érezni magam otthon? Visszavágyom majd? Hát ezek jó kérdések, nem is tudok rá válaszolni, hiszen ezt már korábban is írtam, hogy teljes kettőség van bennem. Eltelt 6 hónap. Hátravan még 6 hónap. Az biztos, hogy nem érzem, hogy már fél éve itt vagyok. Teljesen olyan, mintha 2-3 hónappal ezelőtt érkeztem volna. Iszonyú gyorsan telik az idő. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy jól érzem magam, nincs semmi stressz, nagyon jó helyen vagyok, és imádom a lányaim. Meg persze a szülőkkel is jó a kapcsolatom. Tisztán emlékszem, hogy milyen volt amikor leszálltam a gépről, vártam a csomagom, teljesen meg voltam illetődve, hogy mégis mit keresek én itt, egyedül; izgultam, hogy milyenek lesznek a lányok, megszeretnek-e majd (vagy egyáltalán megszoknak-e engem?); hogyan fogom ezt végigcsinálni, kibírom-e az 1 évet, lesz-e honvágyam, stb. És lám, itt vagyok, túl a felén. Egyrészről úgy érzem, hogy hurrá, pár hónap és mehetek haza!!! másrészről pedig bennem van az érzés, hogy na ne, miért telt el ez a 6 hónap ilyen gyorsan?! Fura dolog ez az idő. Mindenesetre félek az utolsó 1-2 hónaptól, mert állítólag az a legnehezebb. Már készülődsz haza, lefoglaltad a repjegyed, megvan a következő au-pair, elkészült a lista a helyekről, amiket még mindenképpen meg akarsz nézni (először vagy utoljára), hazaküldted a csomagjaid nagy részét, próbálod előkészíteni az otthoni életed, lelkileg már félig otthon vagy és naponta számolgatod a naptárban, hogy még mennyi van hátra a hazaútig. Legalább is én így képzelem el! :) Az biztos, már most eldöntöttem, hogy nem fogok szerencsétlenkedni 3 bőrönddel hazafelé, hanem szépen egy költöztető cégre bízok mindent! Próbálok majd csak kézipoggyásszal hazamenni. Na jó, max. kézi meg egy kisbőrönd! :) A repjegyem meg már januárban le akarom foglalni. Nézegettem, és már most 30Ł-tól vannak jegyek március végére. Már le akartam foglalni ebben az évben, a karácsonyi jegyemmel együtt, de végül úgy döntöttem, hogy még korai ezt a témát felhozni. Meg akkor tuti nehezebb is, ha még látom, hogy a kis számláló oldalt 5 hónapot mutat. Jobban fog kinézni, ha csak 2-3 hónapról fog indulni! :)

A suli amúgy jól megy, de több tanulást kellene belefektetnem. Sajna vannak a csoportban olyanok, akiknek kezdő szintre kellene járniuk, de a tanár nem szól nekik, ők meg nem akarnak átmenni. Csak azt nem értem, hogy ez miért jó nekik. Én, ha érezném, hogy ez a szint túl erős nekem, akkor tuti, hogy átmennék az egy szinttel alacsonyabban lévőbe, hiszen attól még, hogy itt ülök egy olyan kurzuson, amiből semmit nem értek, nem leszek okosabb, meg ugye azt már nem is említem, hogy visszahúzom a többieket. Ezért nem mentem az Advanced csoportba, pedig mindkét tanár azt mondta, hogy nekem már ezen a kurzuson kellene részt vennem. Amúgy az angolom lassabban fejlődik, mint reméltem. Persze, ha több energiát fektetnék bele, akkor jobb lenne, de hát ez nem ilyan egyszerű… Az íráskészségem rengeteget fejlődött, amiket írni kell 1 oldalas fogalmazásokat, azokban 3-4 hiba szokott lenne, leginkább a figyelmetlenségeimből származnak, általában az elöljárószavakat egészen egyszerűen elfelejtem kirakni. Szövegértéssel sincs semmi gondom, de ez főleg az újságolvasásnak köszönhető, meg a filmeknek, a suli nem sokat javított ezen. Egyedül a beszéd megy még mindig döcögősen, de érdekes módon az is csak bizonyos helyzetekben. Képes vagyok órákat is elbeszélgetni a lányaimmal vagy más au-pair-ekkel, viszont van, amikor egy értelmes mondatot nem tudok összerakni. Ez leginkább akkor fordul elő, ha „felnőttekkel” beszélek. Van benne ilyenkor egy kis stressz, és elkezdek azon gondolkodni, hogy biztosan helyesen mondtam-e és elkezdtem újra lefordítani magamban a mondatokat, amiket mondani akarok. Ha gyerekekkel vagy más au-pairekkel beszélek, akkor soha nem fordítok, minden automatikusan jön és teljesen angolul gondolkodom. Nem tudom miért lehet, gondolom ez a megfelelési kényszer, hogy ne hibázzak. Persze rengeteget fejlődött az önbizalmam, otthon meg sem mertem szólalni angolul, kerültem minden olyan helyzetet, ahol angolul kellett beszélni, sőt, utáltam is az egészet, hogy nekem miért kell ezzel szenvednem. Most már teljesen olyan érzés, mintha magyarul beszélnék, nincs bennem semmi félelem, már csak ezt a kis gátat akarom leküzdeni, hogy MINDENKI előtt ugyan olyan szépen, folyékonyan és helyesen (úgy értem minél kevesebb hibával) tudjak beszélni.

Amúgy mindenki Halloween-lázban ég, már nekünk is van tökünk, meg van a lányoknak a jelmeze is, szóval kíváncsian várom, hogy hogyan is zajlik a Trick or treat hagyomány. Mindenképpen készítek majd fotókat, meg lesz Bonfire night november 5-én, amire engem is meghívtak, így majd arról is várható beszámoló!

Az idő egész jó, még így október végén is, én hát nem tudom, hogy miért mondják sokan, hogy óóó, az angliai időjárás szörnyű!, én egész ki vagyok vele békülve, sőt… Bár lehet, hogy most jön a neheze, ha elkezdi az ősz az esősebb arcát megmutatni. Áprilistól kezdve egyébként különösebben nem mondanám, hogy többet esett volna az eső, mint otthon. Amit igazán nehezen lehet megszokni, azaz időjárás változékonysága. Teljesen természetes, ha ragyogó napsütés van, majd jönnek az esőfelhők, hömpölyög a víz, majd egy pár perces jégeső, végül megint napsütés. Mindez 30 percen belül. Na meg persze, hogy az átlaghőmérséklet sokkal alacsonyabb. Az első hónapokban iszonyú nehéz volt, én még mindig kabátban voltam, miközben a helyiek már simán rövidnadrágban és flip-flop papucsban flangáltak. Most már az öltözködésem alapján senki nem mondja meg, hogy nem brit vagyok. Teljesen átálltam az itteni időre. Ami itt nagyon szeretek, hogy néha iszonyú sötét felhők vannak az égen és mégsem esik egy csepp eső sem! Otthon szinte biztosra tudod mondani, hogy nagy zuhé lesz, itt viszont soha nem tudhatod, hogy esni fog vagy sem. És ez ilyen apró kis öröm, mert számítasz az esőre, de végül nem ázol el! :) Persze ez fordítva is igaz, a legártatlanabb kis felhőcskéből is lehet jó nagy zivatar! 

A lányokkal minden rendben van, jól elvagyunk. Jövőhéten szünet lesz nekik, de csak hétfőn és kedden kell majd vigyáznom rájuk, mert utána felkerekedik a család és mennek mindenfelé. 

A hétvégéken mászkálok mindenfelé, leginkább a karácsonyi ajándékokat intézem, mert nem akarom az utolsó hetekre hagyni és a tömegbe harcolni az utolsó tusfürdő-testápoló szettért. Így is tele vannak már az üzletek, gondolom mindenki így vélekedik, ahogy én. A legnagyobb gond, hogy okosan kell vásárolnom, mert csak kézipoggyásszal megyek haza, így bele kell férjen minden egy táskába. Mivel egy megbízást is teljesítek, így összesen 10 személy ajándékát kell beszereznem és szállítanom! A beszerzés részhez még hozzájön a host-családom személyében + 7 fő! Ami persze nem gond, mert imádok ezzel foglalkozni, csak sajnos a poggyász-mizéria eléggé lekorlátoz ebben! Szóval kombinálok, hogy hogyan lehetne ezt a lehetetlen feladatot megoldani, mert ugye van olyan ajándékötlet, ami nagyon menő, csak hát méretre akkora, mint egy teljes kézipoggyász…!  Meg persze arról nem is írok, hogy mennyi mindent nem lehet felvinni a gépre!

Mára ennyi lenne az összefoglaló, hamarosan jelentkezem fotókkal és beszámolókkal a Halloween-ről és a Bonfire night-ról!

Chester Zoo

Mivel napok óta tombolt a kánikula (igen, már múlt időben, mert ma 20 fok van és esik), úgy gondoltam, hogy most muszáj elmennem a chesteri állatkertbe, mert szakadó esőben biztos, hogy nem tudnám élvezni. Pénteken egyébként megdőlt a száz éves melegrekord is.
Szombaton kora reggel indultam Lymm-ből, busszal elmentem Warringtonig, majd egy 25 perces vonatút után már Chesterben is voltam. Az állomás olyan 20 perc gyaloglásra van a központtól, de most már okosabb voltam, mint az előző két alkalommal, amikor itt jártam, mert megnéztem előtte a neten, hogy hogyan lehetne ezt az utat lerövidíteni és lám: 4 percenként ingyenes buszjárat közlekedik az állomás és a főutca között!
Szóval Chesterben, a katedrális mellett, megvettem a reggelimet, ami egy szendvics volt, meg egy doboz málna. A málnát meg is ettem az Állatkert bejárata előtt, mivel majdnem 1 órát álltam sorba. Szerintem aznap fél Anglia úgy gondolta, hogy állatkertbe megy, méghozzá ide! Szóval a reggeli beszerzése után átsétáltam a buszállomásra, és megkerestem a Liverpoolba menő buszt, aminek az egyik állomása a Chester Zoo. Persze a megállóba egy magyar pár beszélgetett mellettem, ők is az Állatkertbe mentek. Nem voltam beszédes hangulatomban, így nem álltam eléjük, hogy hahóó, én is magyar vagyok! 10 perc múlva már ott is álltam az Állatkert főbejárata előtt, meg még rajtam kívül kb. 300 leendő lelkes látogató is! Mindezt persze a tűző napon, egy darab felhőcske nem volt az égen, a levegő meg sem mozdult, körülöttem hisztizős kisgyerekek, a mögöttem lévő anyuka vagy háromszor rátolta a babakocsit a lábamra, de úgy voltam vele, hogy most már semmi nem tántoríthat el, akkor is bemegyek, ha fél napot kell itt állnom! Mint már említettem a fél napból szerencsére csak 1 óra lett. Hurrá. Egyébként egyedül voltam, mert úgy döntöttem, hogy az állatkert olyan hely, ahol én magam szeretném megszabni, hogy melyik állatnál mennyi időt töltök el és mennyire akarom az ismertető táblákat olvasgatni. Meg dolgoztam is diákként pár hónapot a Budapesti Állatkertbe, szóval az állatkert látogatás számomra mindig kicsit személyes élmény, nem akartam egy úgy-ahogy megismert au-pair társammal menni.
Megvettem a jegyet,  Ł14.50 volt. Igen, bevallom, hogy nem a Ł16-os támogató jegyet vettem meg, amivel hozzájárulhattam volna, hogy az oroszlánok egy fél csirkével többet kapjanak ebédre. Szóval a pénztárnál csendben kértem egy alap jegyet, szerencsére ehhez is járt egy térkép, ezért úgy döntöttem, hogy keresek egy padot, ahol elfogyaszthatom a reggelim és áttanulmányozhatom, hogy milyenen útvonalon fogok végig haladni. 

Ilyen kisvonaton lehetett körbemenni az Állatkertben. A látványba eléggé berongált a sín, mivel mindenhol ott volt.

 

Chesterben még nem haltak ki a dinoszauruszok!!!!
(na jó, csak dínó kiállítás volt...)

T-Rex is menőn volt megcsinálva, felágaskodott, majd letette az első lábait, forgatta a fejét meg nyitogatta a száját. És persze ez üvöltött a leghangosabban.

Egy kibelezett dínó.

 Kb. 4 órát töltöttem az Állatkertben, majd visszabuszoztam Chesterbe. Örömmel konstatáltam, hogy a Budapesti Állatkert sokkal szebb és több érdekesebb állat is van! És sokkal vadregényesebb is! Itt inkább a mennyiségre törekedtek, mint a minőségre. Elég kopár az egész, egyhangú, sok a beton, az igaz, hogy nagyobb a területe, de emiatt az útvonalak kissé bejárhatatlanok, sokszor eltévedtem, és voltak olyan részek, amik teljesen kiestek (volna), mert elég eldugott útvonalon voltak.

Chesterben még elvoltam 2 órát, uzsonnáztam a Katedrális parkjában, egy mókus hősiesen próbált a szendvicsemből kunyerálni, de végül nem kapott, mert nem mert közel jönni, csak 4-5 méterről szemezett velem. 

Kicsivel 6 után indultam haza, már elég fáradt voltam, hosszú volt a nap, meg kicsit elegem volt már a nagy tömegből. Chesterben is rengetegen voltak, mondjuk hazafelé, a vonaton is, de mindegy. 

Warringtonba lekéstem a buszom, vagyis nem is siettem nagyon, szóval volt még 40 percem a következő buszig. Beültem egy pub-ba, kértem egy gyömbér sört, és csak úgy nézelődtem és hallgattam a zenét. A pub kertjében 4 skót bácsika zenélt, tradicionális skót zenét játszottak, csak úgy, mert úgy tartotta kedvük. Mindenki beszélgetett mindenkivel, folyt a sör, néhányan még táncra is perdültek. A pub-oknak van egy különös hangulata. Olyan, ami itthon egy beülős helyen sehol sem található meg. Nem tudom ezt az érzést mihez lehet hasonlítani, de annyira otthonos, barátságos, meleg érzést sugároznak ezek a helyek. Főleg, ha jó idő van, akkor aztán munka után mindenki betér egy sörre, a férfiak meglazított nyakkendőbe, feltűrt ingujjal iszogatják a sört. Az ivás, pub-ba járás itt a szociális élet része, aminek a célja nem a lerészegedés, hanem az önfeledt beszélgetés és lazulás. És a 30 feletti korosztály jellemző; vagánykodós, 16 éves, fél deci sörtől berúgós fiatalokat nem látni. Otthonra is kellenének ilyen helyek, csak nem tudom, hogy mennyire lenne értékelve. A magyarok ivási kultúrája teljesen más. A wikipédián találtam is egy jó leírást: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pub  Vagy angolul még több minden olvasható: http://en.wikipedia.org/wiki/Pub Csak ha valakit kicsit jobban érdekelne. Bár ez szerintem csak engem érdekel ennyire! :) 

Nos, ez egy elég részletes beszámoló volt a tegnapi napomról. Ma meg itthon voltam, pihentem, filmet néztem, de egyébként is esett/esik az eső, nem is akartam sehova sem menni.

Ó jaj, már megint…

…eltelt 1 hónap! Még párszor így kezdem a bejegyzésem első mondatát és már megyek is haza! Nos hát, hol is hagytam abba… Elég nehéz az elmúlt 4 hetet összefoglalni és egy lendülettel megírni, de most már muszáj írnom, mert valahol meg kell örökítenem ezeket az eseményeket az utókornak!

Tegnap volt a születésnapom! Arról nem írok, hogy mennyire sajnáltam maga, hogy már 24 éves vagyok! :D Reggel a 3 kislányom már izgatottan várta, hogy végre lejöjjek az emeletről. Egyből a nyakamba ugrottak, szétölelgettek és elénekelték nekem a Happy Birthday dalt. Hát mit is mondjak, eléggé meghatódtam! :) Kaptam egy melegítő palackot, egy sálat, egy tusfürdő-testápoló szettet, meg egy kis extra zsebpénzt. :)  A nap további része elég átlagosan telt, azonban este a csajok szerveztek nekem egy kis meglepetés partit, a helyszín természetesen a Green Dragon Pub volt! :)  Ildivel  és  Maren-nel a házunk előtt találkoztam, mivel egy utcában lakunk. Jöttek a kis csokitortámmal, rajta a meggyújtott gyertyákkal, majd ők is énekeltek nekem! :) Az utca kellős közepén! :)  Elindultunk a Green Dragon-ban és Franzi már lent várt. Sajnos Rebecka nem tudott jönni, mert babysittelt.  Mivel 5 perccel ezelőtt, az utcánkban, a gyertyák elfújásánál elfelejtettem kívánni, na meg a szél is elfújta a felét, azért megismételtük a gyertyagyújtást, de most már kívántam is előtte! :) És akkor egy béna kép rólam és a tortámról, meg még egy az ajándékokról:

 A másik nagyobb esemény, hogy elkezdődött végre a nyelvsulim! Az FCE csoportba kerültem, ez a középfok-középfok feletti szintet jelenti. Azt mondta a tanár, hogy nekem már az eggyel feljebb lévő csoportba  - Advanced- kellene mennem, de lehet, hogy az még nehéz lenne, viszont az FCE szinten meg már túl vagyok, így az meg unalmas lehet. Szóval pont a két szint között vagyok… Végül a beiratkozás napján megbeszéltem vele, hogy inkább maradnék az FCE csoportba, elvégre úgy is itt leszek még egy ideig, van időm megcsinálni az Advanced kurzust is. Meg belegondoltam, hogy nem egy diák az Advanced kurzusról ment  a Proficiency nyelvvizsgára, ami már felsőfok feletti tudást igényel. És sokaknak sikerült letenni! Egyébként a suli neve Heather Walton Language Centre. Elég sok jó véleményt hallottam róla, eddig minden au-pairtől, akivel találkoztam, azt mondta, hogy ez a legjobb suli a környéken.  Hétfőn és szerdán 10-től 11.40-ig van órám, egy idős hölgy a tanárom, a csoportban pedig 10-11-en vagyunk. Elég vegyes a társaság, van spanyol, cseh, német és francia nemzetiségű is. Szeptember 19-én kezdtünk és december közepén fog bejeződni a kurzus. Remélem hasznos lesz, de hát ugye ez csak azon múlik, hogy mennyi energiát fogok belefektetni a tanulásba. És próbálok minél többet, mert ha itt nem tanulok meg normálisan angolul, akkor már sehol máshol nem fogok!

Már lefoglaltam a karácsonyi repjegyem is, december 18-tól január 4-ig leszek Magyarországon. Host-anyámmal épp a naptár felett diskuráltam, hogy akkor ők mikortól vannak szabadságon, mikor mehetek haza, mikor jöjjek vissza. Erre kérdezem tőle, hogy januárban melyik nap kellek először, ő meg olyan 15-16-a körül nézgelődött! Szóval ki lehetett volna még húzni a szabadságom, de hogy őszinte legyek, nem láttam annak értelmét, hogy majd egy hónapot otthon legyek. Egyébként augusztus vége óta már elkezdődött a karácsonyi-láz, mindenhol karácsonyi ajándékcsomagok, a képeslap üzletekben már a kínálat fele Merry Christmas kártya, díszek, ajándékötletek, csokimikulások mindenfelé. Szerencsére még nem kezdték el feldíszíteni a házakat és bevásárlóközpontokat, de van egy olyan érzésem, hogy 2-3 héten belül ennek is eljön az ideje. A Clinton Cards-ban (képeslap üzlet) láttam az első jelét a karácsonyi készülődésnek. Rengetegen voltak az üzletben, mivel nekem meg évfordulós képeslapot kellett vennem, ezért muszáj volt bemennem. Na nem mintha nehezemre esett volna, mert normál esetben képes vagyok itt fél órát is elnézelődni! :) Teljesen ledöbbenve láttam, hogy bizony már a fél üzlet karácsonyi képeslapokkal van tele és már már mindenki bőszen válogat közülük! Persze muszáj volt megnéznem nekem is, hogy mégis milyeneket lehet kapni, majd pár perc múlva az évfordulós képeslap mellett már ott virított a kezemben egy angyalos és három darab fenyőfás kártya  is! Épp álltam be a sorba, amikor hirtelen észbe kaptam, hogy normálisan vagyok én, hogy augusztus utolsó hetében karácsonyi képeslapokat vásárolok?! Majd szépen visszapakoltam mindent és elsunnyogtam csendben, mielőtt meglincselt volna a többi vásárló meg az eladók, hogy ünneprontó vagyok! 

Host-családommal amúgy változatlanul nem történt semmi, ugyan úgy imádom őket, mint eddig! :) Elvagyunk, most már az unalmas hétköznapokat éljük, mindenki csinálja a saját kis dolgát, és mindenki elégedett mindenkivel. De ez így jó.

Most már lassan közeledik a hideg, egyre kevesebbszer van napsütés, de azért még mindig 15-20 fok között van a hőmérséklet nappal. Estére eléggé lehűl a levegő, és persze fél 8-kor már sötét van. Eső amúgy nincs több (egyelőre), mint nálunk, inkább kisebb futó záporok jönnek, de komolyabb esőzések még nem jellemzőek.

Augusztusban, szeptemberben elég sok au-pair érkezett Lymm-be. Volt, akit már az érkezése napján elhoztak hozzánk, mert tudták a host-szülők, hogy minden újonnan érkezettnek segítek, elmondanom nekik a lényegesebb dolgokat, amit tudniuk kell a környékről, a nyelvsuliról, kapnak buszmenetrendet és meghívom őket a Green Dragon-ba. :) Az első hetek elég nehezek tudnak lenni, ha nem ismer senkit az ember. A Green Dragon Pub-ról jut eszembe! Host-apám mindig mondja nekem, hogy a Green Dragon-t lassan át kell nevezni és esetleg lehetne: Ildi’s Pub (Ildi pub-ja), vagy Ildi’s favourite place (Ildi kedvenc helye) az új neve. :) De persze ennek tökre örülnek, hogy ha eljárkálok, mert tudják, hogy jól érzem magam. Mármint nem az alkoholtól érzem jól magam, mert egy üveg gyömbér sör még senkinek sem ártott meg, hanem társaságban vagyok, beszélgetek, ismerkedem, lazítok.  Így mindig mondják a host-szüleim, hogy most már local (helyi/helybéli) vagyok, mivel már van kedvenc helyem Lymm-ben! :) Na de most már hivatalosan is az vagyok, ugyanis a pár héttel ezelőtt, Ildivel szokás szerint a Green Dragon felé vettük az irányt. Mielőtt bármit kértünk volna az egyik csapostól (ráadásul a tulaj volt az, mert pont beállt a pult mögé besegíteni), ő megelőzött minket és csak annyit mondott: Jó estét hölgyeim! A szokásos gyömbérsört adhatom? Mi meg nevetve kérdeztük tőle, hogy amikor már a pultos automatikus tudja, hogy mit kérünk inni, akkor az már azt jelenti, hogy helyinek számítunk? Ő meg mondta, hogy igen, most már hivatalosan is helybéliek vagyunk! :) Szóval Lymm-ben kezdenek befogadni. :) Persze tudom, hogy ha még éveket élnék itt, akkor sem fognak, mert az angolok nem engedik magukhoz közel az idegeneket, de már legalább érdeklődnek, hogy mégis ki vagyok és mit keresek itt. 5 hónap után. De meg van ennek a maga szépsége, hogy mindenki bájos, mindenki elbeszélget veled az időjárásról, de itt meghúzzák a határt és többet nem akarnak magukból mutatni. 

Majdnem elfelejtettem leírni a következő kis történetet! Múlt héten nagy esemény történt, ugyanis egyik éjszaka itt járt a házban a fogtündér! :) Az egyik kislányomnak kiesett elöl a foga, és lefekvés előtt becsületesen berakta a párnája alá a kis fogacskáját, majd gyorsan elaludt, mert tudta, hogy a fogtündér csak akkor hagy itt éjszaka egy kis pénzt a fogért cserébe, ha jó kislány lesz, és nem kíváncsiskodik. Reggel aztán volt nagy öröm, mivel nem csak egy érmét hagyott itt a tündér, hanem még a lepedőt is teleszórta csillámporral! :)
És itt az aranyos rész  véget is ért, mivel szomorúan konstatáltam, hogy a fogtündér nem szeretheti az au-paireket, mert a csillámport csak hosszas küzdelem után lehet kiporszívózni az ágyból és a szőnyegből… Egyébként engem is meglátogatott a fogtündér, de hozzám a gonosz verziója jött el, mivel lepattant egy picike zománc az első fogamról, így el kellett mennem a fogorvoshoz, majd ezért az icike-picike darab tömésért elkértek 99 fontot (átszámolva 30.000 forint)! Szóval üzenem a fogtündérnek: ha legközelebb erre jársz, akkor le leszel csapva!

Nos hát, ennyi történt az elmúlt 1 hónapban. Remélem azért kitartanak mellettem a blogom olvasói és továbbra is lelkesen várjátok a következő bejegyzésem! :)

Fantáziadús cím helye...

Már 1 hónapja nem írtam a blogomba. Ami azért durva, mert észre sem vettem, hogy már ennyi nap eltelt, olyan, mintha 2 héttel ezelőtt lettem volna Blackpoolban.

Nos, hol is kezdjem… A lányaim nyári szünete még nagyban tart, de már csak a jövőhét van hátra és szeptember 5-től kezdődik nekik a suli. Végre minden visszaáll a normális rendbe! Egyébként nem annyira megterhelő, mint azt előre gondoltam, annyival nehezebb, hogy napközben nincs egy perc szabadidőm sem, viszont sokkal jobban elvagyunk. Most már nem csak az a lány vagyok nekik, aki reggel 1 óra alatt előkészíti őket a suliba, majd délután velük tölt 2-3 órát. Szinte minden napra szervezek programokat, legtöbbször bemegyünk Lymm központjába, körbejárjuk a tavat, fagyizunk, majd hazajövünk busszal. A buszozásért mindig külön könyörögnek, mert nagy élmény számukra, ugyanis mindig kocsival viszik őket. Minden nap megkapom tőlük, hogy én vagyok a legjobb au-pair a világon, és nem akarják, hogy hazamenjek! :) Persze ezt főleg fagyizás és buszozás után mondogatják! :) Az ikrek nagyon sokat változtak a nyári szünet alatt, egyre komolyabban viselkednek, sokkal felnőttesebbek lettek (már amennyire az 5 évesekre ezt lehet mondani), és persze hétről hétre növik ki a ruhákat és a cipőket. A legjobb, hogy nagyon tisztelnek és szeretnek, rengeteg szeretetet kapok most már mind a 3 lánytól. Azt hiszem jót tett a nyári szünet nekik is és nekem is, jobban megismertük egymást.
Közben, amikor otthon voltam Magyarországon, a barátomból immáron a vőlegényem lett, persze a lányok rögtön könyörögni kezdtek nekem és a szülőknek is, hogy hadd lehessenek koszorúslányok az esküvőmön! Majd megszakadt a szívem, hiszen igent nem mondhattam nekik, mert nem akartam félrevezetni őket, de nemet sem tudtam mondani, mert láttam azt az őszinte csillogást a szemükben, hogy ők tényleg ezt szeretnék. Végül a szülők törték meg a kínos csendet és kimentettek azzal, hogy Ildinek talán más tervei vannak, talán nem szeretne nagy esküvőt, csak pár embert meghívni. Így a lányok csak egy kicsit voltak szomorúak, de túltették magukat a dolgon. Viszont a lánykérés részleteit minden nap el kell mesélnem neki, hogy hogyan történt percről percre! :) 

Egyébként meg 4 hónapja vagyok már itt, eltelt az egyharmada a kis au-pair életemnek. 

Kijött meglátogatni a barátom, és nagyon bejött neki Anglia. Végre megismerkedett a host-családommal is, amit már nagyon vártam, mert így már arcokhoz is tudja kötni a sztorijaim. 12-én, péntek este érkezett, mivel csak 3 teljes napom volt megmutatni neki a főbb látványosságokat és kedvenc helyeim, ezért nem sokat pihentünk. Szombaton korán keltünk, Chesterben kezdtük a napot, pár óra után átmentünk Liverpoolba, majd olyan este 9 körül hazaestünk. Vasárnap csak Manchesterben voltunk, ez volt a leglazább nap, nem kellett nagyon rohannunk. Este pedig egy kis borozgatás volt a program a Green Dragon-ban. Hétfőn egy olyan helyre mentünk, ami számomra is új volt, ez pedig Llandudno volt. 1,5 óra vonattal és már Wales-ben is voltunk. Gyönyörű félsziget, mindenképpen érdemes megnézni! http://en.wikipedia.org/wiki/Llandudno

És akkor következzen néhány kép, leginkább Llandudno-ról, hiszen a többi városról már raktam fel fotókat:

Kilátás a Great Orme-ról. Alattunk Llandudno.

Másik oldalon a kilátás.

Végre van sziklánülős-láblógatós fotóm! :)

Great Orme a háttérben. Ennek a tetejére másztunk fel, kb. fél napos túra, mivel elég messzire benyúlik a tengerbe.

Végre van mókusos fotóm! :)

16-án, kedden, repültünk haza, majd vasárnap már jöttem is vissza. Az otthoni dolgokról nem szeretnék írni, hiszen nem arról szól a blogom, legyen annyi elég, hogy nagyon jó volt!  :)

Szeptember közepétől végre nekem is kezdődik a nyelviskola, jövőhéten fogok találkozni a suli vezetőjével, aki majd elmesél mindent a tanfolyamról meg a vizsgáról, meg megnézi, hogy melyik csoportba kerüljek. Bár ma vagy 10 percet beszéltem vele telefonon, szóval abból azért bőven fel tudta mérni a tudásom, de nagyon ragaszkodott hozzá, hogy személyesen is találkozzunk.

Elég sok sztorim van a lányokkal kapcsolatban, az aktuális kedvencem le is írom. Szóval M.-mel (az ikerek közül az egyik) épp nézegettük az őszi Next ruhakatalógust (olyan, mint nálunk a Quelle). Minden oldalnál megbeszéltük, hogy kinek mi tetszik, mit szeretnénk, mi a kedvencünk. Majd az egyik oldalnál M. megállt és mondta, hogy most szeretne velem beszélgetni erről a ruháról. A képen a modell egy fekete kisestélyit viselt, fekete kistáskával és szürke magas sarkú volt rajta. Szóval az 5 éves M. teljesen komolyan elkezdte nekem mondani: Tudod Ildi, nekem nem annyira tetszik ez az outfit. A ruha egész jó, szeretem, de egy fekete ruhához nem vehetsz fel szürke cipőt. Valamint a másik gond az, hogy a cipő színének és táska színének mindig meg kell egyezni, ugyanis csak akkor lehetsz elegáns. De ha a ruhád, a táskád, és a cipőd is fekte, akkor fel kell dobnod valami színes kiegészítővel, például egy piros kitűzővel, különben nagyon unalmas lenne a kinézeted. Hát ezek után úgy kellett az államat összekaparni a földről, annyira meglepődtem! Én kb. 16 éves koromban jöttem rá, hogy a cipő és a táska színe lehetőleg ugyan az legyen, ő meg már 5 évesen megmondja a tutit! Néha teljesen elképedek, hogy miket észre nem vesznek a lányok. Az itteni gyerekek teljesen mások mint a magyar gyerekek. A másik kedvenc történetem, szintén M.-mel volt. Kb. 1 hónappal ezelőtt a szobámban filmet néztünk. Magyarul, a Büszkeség és balítélet BBC-s változatát. M. semmit nem értett belőle, de fordítottam neki a lényeges történéseket, így az első 2 részt együtt néztük. Azon már nem is csodálkozom, hogy észrevette, hogy a főszereplő színész, Colin Firth, a Nanny McPhee filmben is játszott. Én persze erősködtem, hogy tuti nem ő az, én láttam a Nanny McPhee-t és ő nem volt benne. M. persze mondta, hogy ő is látta, de már nagyon régen, és tuti ő az. Gondolom nem kell mondanom, hogy neki volt igaza… Host-anyámtól később megkérdeztem, hogy mikor látták a Nanny McPhee-t, és ő azt mondta, hogy még hónapokkal ezelőtt, olyan Karácsony tájékán. De nem ez a történet lényege! Szóval néztük a filmet, majd M. megállította, és megkérdezte tőlem, hogy nekem van-e férjem. Mondtam neki, hogy nincs, de barátom van. Erre M. folytatta, hogy rendben van, hogy csak barátom van, de miért nem vett még el feleségül, ha szeret. Magamban gondoltam, hogy jókat kérdezel, ezen már én is gondolkodtam… Mondtam neki, hogy ez nem olyan egyszerű, van, akinek több idő kell, hogy rászánja magát a házasságra, de remélem, hogy a barátom majd egyszer megkéri a kezem. Erre M. halálosan komolyan mondta: Ildi, szerintem amikor a barátod meglát majd a reptéren, én biztos vagyok benne, hogy meg fogja kérdezni tőled, hogy lennél-e a felesége. Én ezt érzem, és ne aggódj emiatt. Majd a laptopom felé fordult, elindította a filmet, és nézte tovább, mintha misem történt volna. M.-nek nem volt igaza, mert 6 napot tévedett, ugyanis augusztus 12-én vártam a manchesteri reptéren a barátomra, de 17-én kérte meg a kezem. Viszont 4 évet vártam erre, és lehet, hogy M.-nek csak pont szerencséje volt a lánykéréssel kapcsolatban, viszont én teljesen ledöbbentem 1.) hogyan lehetséges, hogy egy 5 évessel ilyenekről beszélgetek? 2.) hogyan tud ilyeneket kérdezni? 3.) honnan tudta, hogy én ezt szeretném?  

 Érdekes dolgok ezek. Az biztos, hogy ezt a 3 lányt soha nem fogom elfelejteni, mert valahol ők az én lányaim is.