A hónap híre, hogy 20-án volt fél éve, hogy a szigetországba
érkeztem! Mindig kérdezgetik a host-szüleim, hogy mégis milyen érzés? Hosszúnak
látom az elmúlt 6 hónapot vagy rövidnek? Mit fogok érezni 6 hónap múlva? Örülök
majd vagy szomorú leszek? Mi lesz, ha visszamegyek? Hogy fogom érezni magam
otthon? Visszavágyom majd? Hát ezek jó kérdések, nem is tudok rá válaszolni,
hiszen ezt már korábban is írtam, hogy teljes kettőség van bennem. Eltelt 6
hónap. Hátravan még 6 hónap. Az biztos, hogy nem érzem, hogy már fél éve itt
vagyok. Teljesen olyan, mintha 2-3 hónappal ezelőtt érkeztem volna. Iszonyú
gyorsan telik az idő. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy jól érzem magam,
nincs semmi stressz, nagyon jó helyen vagyok, és imádom a lányaim. Meg persze a
szülőkkel is jó a kapcsolatom. Tisztán emlékszem, hogy milyen volt amikor
leszálltam a gépről, vártam a csomagom, teljesen meg voltam illetődve, hogy mégis
mit keresek én itt, egyedül; izgultam, hogy milyenek lesznek a lányok,
megszeretnek-e majd (vagy egyáltalán megszoknak-e engem?); hogyan fogom ezt
végigcsinálni, kibírom-e az 1 évet, lesz-e honvágyam, stb. És lám, itt vagyok,
túl a felén. Egyrészről úgy érzem, hogy hurrá,
pár hónap és mehetek haza!!! másrészről pedig bennem van az érzés, hogy na ne, miért telt el ez a 6 hónap ilyen
gyorsan?! Fura dolog ez az idő. Mindenesetre félek az utolsó 1-2 hónaptól,
mert állítólag az a legnehezebb. Már készülődsz haza, lefoglaltad a repjegyed,
megvan a következő au-pair, elkészült a lista a helyekről, amiket még mindenképpen
meg akarsz nézni (először vagy utoljára), hazaküldted a csomagjaid nagy részét,
próbálod előkészíteni az otthoni életed, lelkileg már félig otthon vagy és
naponta számolgatod a naptárban, hogy még mennyi van hátra a hazaútig. Legalább
is én így képzelem el! :) Az biztos, már most eldöntöttem, hogy nem fogok
szerencsétlenkedni 3 bőrönddel hazafelé, hanem szépen egy költöztető cégre
bízok mindent! Próbálok majd csak kézipoggyásszal hazamenni. Na jó, max. kézi
meg egy kisbőrönd! :) A repjegyem meg már januárban le akarom foglalni.
Nézegettem, és már most 30Ł-tól vannak jegyek március végére. Már le akartam
foglalni ebben az évben, a karácsonyi jegyemmel együtt, de végül úgy döntöttem,
hogy még korai ezt a témát felhozni. Meg akkor tuti nehezebb is, ha még látom,
hogy a kis számláló oldalt 5 hónapot mutat. Jobban fog kinézni, ha csak 2-3
hónapról fog indulni! :)
A suli amúgy jól megy, de több tanulást kellene belefektetnem.
Sajna vannak a csoportban olyanok, akiknek kezdő szintre kellene járniuk, de a
tanár nem szól nekik, ők meg nem akarnak átmenni. Csak azt nem értem, hogy ez
miért jó nekik. Én, ha érezném, hogy ez a szint túl erős nekem, akkor tuti,
hogy átmennék az egy szinttel alacsonyabban lévőbe, hiszen attól még, hogy itt
ülök egy olyan kurzuson, amiből semmit nem értek, nem leszek okosabb, meg ugye
azt már nem is említem, hogy visszahúzom a többieket. Ezért nem mentem az
Advanced csoportba, pedig mindkét tanár azt mondta, hogy nekem már ezen a
kurzuson kellene részt vennem. Amúgy az angolom lassabban fejlődik, mint
reméltem. Persze, ha több energiát fektetnék bele, akkor jobb lenne, de hát ez
nem ilyan egyszerű… Az íráskészségem rengeteget fejlődött, amiket írni kell 1
oldalas fogalmazásokat, azokban 3-4 hiba szokott lenne, leginkább a
figyelmetlenségeimből származnak, általában az elöljárószavakat egészen
egyszerűen elfelejtem kirakni. Szövegértéssel sincs semmi gondom, de ez főleg
az újságolvasásnak köszönhető, meg a filmeknek, a suli nem sokat javított ezen.
Egyedül a beszéd megy még mindig döcögősen, de érdekes módon az is csak
bizonyos helyzetekben. Képes vagyok órákat is elbeszélgetni a lányaimmal vagy
más au-pair-ekkel, viszont van, amikor egy értelmes mondatot nem tudok
összerakni. Ez leginkább akkor fordul elő, ha „felnőttekkel” beszélek. Van benne
ilyenkor egy kis stressz, és elkezdek azon gondolkodni, hogy biztosan helyesen
mondtam-e és elkezdtem újra lefordítani magamban a mondatokat, amiket mondani
akarok. Ha gyerekekkel vagy más au-pairekkel beszélek, akkor soha nem fordítok,
minden automatikusan jön és teljesen angolul gondolkodom. Nem tudom miért
lehet, gondolom ez a megfelelési kényszer, hogy ne hibázzak. Persze rengeteget
fejlődött az önbizalmam, otthon meg sem mertem szólalni angolul, kerültem
minden olyan helyzetet, ahol angolul kellett beszélni, sőt, utáltam is az
egészet, hogy nekem miért kell ezzel szenvednem. Most már teljesen olyan érzés,
mintha magyarul beszélnék, nincs bennem semmi félelem, már csak ezt a kis gátat
akarom leküzdeni, hogy MINDENKI előtt ugyan olyan szépen, folyékonyan és
helyesen (úgy értem minél kevesebb hibával) tudjak beszélni.
Amúgy mindenki Halloween-lázban ég, már nekünk is van
tökünk, meg van a lányoknak a jelmeze is, szóval kíváncsian várom, hogy hogyan
is zajlik a Trick or treat hagyomány.
Mindenképpen készítek majd fotókat, meg lesz Bonfire night november 5-én, amire engem is meghívtak, így majd
arról is várható beszámoló!
Az idő egész jó, még így október végén is, én hát nem tudom,
hogy miért mondják sokan, hogy óóó, az
angliai időjárás szörnyű!, én egész ki vagyok vele békülve, sőt… Bár lehet,
hogy most jön a neheze, ha elkezdi az ősz az esősebb arcát megmutatni.
Áprilistól kezdve egyébként különösebben nem mondanám, hogy többet esett volna
az eső, mint otthon. Amit igazán nehezen lehet megszokni, azaz időjárás
változékonysága. Teljesen természetes, ha ragyogó napsütés van, majd jönnek az
esőfelhők, hömpölyög a víz, majd egy pár perces jégeső, végül megint napsütés.
Mindez 30 percen belül. Na meg persze, hogy az átlaghőmérséklet sokkal
alacsonyabb. Az első hónapokban iszonyú nehéz volt, én még mindig kabátban
voltam, miközben a helyiek már simán rövidnadrágban és flip-flop papucsban flangáltak.
Most már az öltözködésem alapján senki nem mondja meg, hogy nem brit vagyok.
Teljesen átálltam az itteni időre. Ami itt nagyon szeretek, hogy néha iszonyú
sötét felhők vannak az égen és mégsem esik egy csepp eső sem! Otthon szinte
biztosra tudod mondani, hogy nagy zuhé lesz, itt viszont soha nem tudhatod,
hogy esni fog vagy sem. És ez ilyen apró kis öröm, mert számítasz az esőre, de
végül nem ázol el! :) Persze ez fordítva is igaz, a legártatlanabb kis
felhőcskéből is lehet jó nagy zivatar!
A lányokkal minden rendben van, jól elvagyunk. Jövőhéten szünet
lesz nekik, de csak hétfőn és kedden kell majd vigyáznom rájuk, mert utána
felkerekedik a család és mennek mindenfelé.
A hétvégéken mászkálok mindenfelé, leginkább a karácsonyi
ajándékokat intézem, mert nem akarom az utolsó hetekre hagyni és a tömegbe
harcolni az utolsó tusfürdő-testápoló szettért. Így is tele vannak már az
üzletek, gondolom mindenki így vélekedik, ahogy én. A legnagyobb gond, hogy
okosan kell vásárolnom, mert csak kézipoggyásszal megyek haza, így bele kell
férjen minden egy táskába. Mivel egy megbízást is teljesítek, így összesen 10
személy ajándékát kell beszereznem és szállítanom! A beszerzés részhez még
hozzájön a host-családom személyében + 7 fő! Ami persze nem gond, mert imádok
ezzel foglalkozni, csak sajnos a poggyász-mizéria eléggé lekorlátoz ebben! Szóval
kombinálok, hogy hogyan lehetne ezt a lehetetlen feladatot megoldani, mert ugye
van olyan ajándékötlet, ami nagyon menő, csak hát méretre akkora, mint egy
teljes kézipoggyász…! Meg persze arról
nem is írok, hogy mennyi mindent nem lehet felvinni a gépre!
Mára ennyi lenne az összefoglaló, hamarosan jelentkezem
fotókkal és beszámolókkal a Halloween-ről és a Bonfire night-ról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése